Még soha az életben nem éreztem semmit, ami ennél természetesebb lenne. Szavakkal aligha megfogalmazható, inkább csak körülhatárolható tökéletesség.

Hallgatni, ahogy lélegzik, nézni az arcát, miközben csukva a szeme, látni, hogy mosolyra húzódik a szája... Legszívesebben, ha tehetném, soha többé nem kelnék fel mellőle.

Teste tűzforró, és ahogy az oldalához bújva fekszem, az enyémet is felhíviti. Ujjai szórakozott felfedező utat tesznek, szinte leheletvékonyan érintve a bőrömet; körkörös mozdulatokat írnak le, miközben a lábamat elhagyva egyre feljebb és feljebb kúsznak. Érintése simogató és hivogató. Másik kezével a hátamat cirógatja, én pedig erre válaszul belefúrom a fejem a széles vállába.

Belélegzem az illatát, ami eltölt és feltölt, egyszersmind meg is nyugtat. Nem tudom semmilyen más illathoz hasonlítani, annyira egyedi, annyira az övé, hogy száz közül is megtudnám különböztetni. Becsukom a szemem, így még inkább belém tud égni ez az egész élmény.

Telnek a percek, teljes a csönd. Hirtelen arra eszmélek, hogy egy ideje már egyetlen gondolatom sem volt. Végre sikerült kikapcsolnom. Nem aggódom és nem agyalok semmin, egyszerűen élvezem a teste közelségét. Hálás mosoly játszik az ajkaimon, mert ismét sikerült valami olyasmit adnia nekem, amire eddig még nem igen volt példa.

Még közelebb húzodom hozzá, bár azt hittem, hogy ez már nem lehetséges. Erre a mozdulatomra körbe zár a karjaival, megcsókolja a fejem búbját. Ez így már nekem is túl sok egyszerre, ezért kicsit szégyenlősen megrázom a fejem és még mélyebbre furakszom, mert hirtelen olyan érzések öntenek el, amelyeket nem tudok, de inkább nem akarok megmagyarázni.

Mikor felpillantok, tekintetem egyenesen az övébe ütközik, és mintha az idő is megállt volna egy pillanatra. Mosolya még mindig bekeretezi az arcát, de most már a szemeiben is visszatükröződik, ezzel teljesen lefegyverzve engem. Nem tudok előle elmenekülni. Sötét barna szemeiben elmerülök, de nem is akarok ellene küzdeni. Ez a süllyedés kellemes.

Közelebb hajol. Már csak pár centiméter választja el az arcunkat. Már megcsókolt párszor, mégis alig várom, hogy ismét megtegye. Türelmetlenségemben annyira mohó vagyok, hogy átveszem az irányítást, és magam tapasztom az ajkaimat az övére. Az egyik kezem ujjaim megtalálják a haját, a másikkal a nyakát ölelem át. Most már mindkét keze a hátamon kalandozik.

Nem tudom megmondani, hogy meddig csókolóztunk; talán csak egy perc volt, mégis úgy érezem, hogy egy örökkévalóság telt el, mikor váratlanul elhúzza a fejét tőlem. A szemeim kipattannak, és rögtön el is nevetem magam, mivel meglátom, hogy ismét egy kósza hajszálammal küzd. Ő se tudja megállni a nevetést, és ez még csak tovább erősíti bennem a természetesség érzését. Én mégis hamar elhalkulok, mert annyira eltelek ezzel a rengeteg érzéssel. Csak nézek a szemébe, ő pedig visszabámul az enyémbe, és megsimogatja az arcomat.

Új pozicíót találva fejemet a mellkasára hajtom, és lehunyom a szemem. Hallom, ahogy ütemesen ver a szíve. Nem merném, de még ha akarnám se tudnám azt mondani, hogy hallottam már ennél kellemesebb, szebb vagy megnyugtatóbb dallamot.

Tökéletes, tökéletes pillanat.